2013. augusztus 26., hétfő

Vác - Nagy Hideg-hegy - Vác

Mai túránk az igazi Börzsöny szívébe vezet, hiszen feltekerünk a hegység harmadik legmagasabb csúcsára, a 864 méter magas Nagy Hideg hegyre. Vácról indulunk, majd Kismaroson, Szokolyán és Királyréten keresztül haladva érhetjük el a hegyen épült turistaházat. Mivel Kismaros a Duna partján fekszik, így ott a tengerszint feletti magasság 107 méter, tehát könnyen kiszámolhatjuk, hogy bizony 20 km alatt több mint 750 méter szintkülönbséget kell legyőznünk. Ez nem túl vészes, azonban mindenképp ajánlott a jó erőnlét és a kitartás. Ha kétségeink vannak, hogy bírjuk-e, akkor is induljunk el, legfeljebb visszafordulunk. 
Királyrét és a NHH közötti útvonal - Börzsöny térkép ajánlott
Vácról, a vasútállomásról indulunk ma is az utunkra. A kijárattal szemben, a Széchenyi utcán tekerünk a Duna felé. Átkelünk a lámpánál a 2-es főúton, és tovább haladunk a főutcán. Miután elérjük a Március 15-e teret, ott jobbra szemben, a szökőkút mellett lévő utcán legurulunk a váci révhez, ahol már kiépített kerékpárút áll rendelkezésünkre. Jobbra, észak felé, Verőce irányába indulunk tovább. Az út szinte a Duna mellett halad végig és remek panorámával ajándékoz meg minket. Kiérvén a városból a DCM lakótelep után (4km) kezdődik az első emelkedőnk. Rövid, de figyelni kell a szembejövő kerékpárosokra, mert vannak egyesek, akik itt elengedik a féküket.
Ezután azonban nekünk fog következni egy kisebb gurulás. Itt vigyázzunk, mert összeszűkül a kerékpárút, és nehezen belátható szakaszok is vannak. Sajnos az elmúlt évben a kerékpárút alatt húzódó fák gyökerei megkezdték az aszfaltcsík formálását, azonban még mindig jobb minőségű, mint egyes budapesti kerékpárutak.

Haladunk tovább egyenesen, egészen Verőcéig (9,3 Km). Sajnos a falu elején a főút szélére  kényszerülünk, azonban egy sárga csík tudatja az autósokkal, hogy számítani kell biciklisekre. (Nemrégen még a csík sem volt.) Verőce végén, 10,5 km-nél újra visszatérünk a kiépített kerékpárútra, melyen Kismarosig megyünk. Amikor a bicikliút a Duna felé fordul, mi letérünk róla és egyenesen megyünk tovább a 12-es mellett.
11,7 km-nél jobbra kanyarodva letérünk Szokolya felé. Itt kezdődik meg az emelkedés, amely innentől egészen a csúcsig tart majd. Az elején csak 1-2 %-os az átlagemelkedés, de minél feljebb járunk, annál többre kell számítani. A csúcs alatti részeken már nem ritka a 15%-os emelkedés sem.
A szint emelkedését a piros vonal mutatja 21,8 km-en
Tehát tovább haladunk a Szokolyai úton felfelé, ahol már a királyréti kisvasút és a Török-patak is mellénk szegődik. Felfelé haladva a lakóházakat nyaralók, hétvégi házak váltják fel. 17,7 km-nél elérjük Szokolyát, ahol előbb jobbra, majd a focipálya után balra fordul a főút. Szokolyát elhagyva csodálatos panoráma nyílik a Börzsönyre. Elénk tárulnak a Pap-hegy, a Tar Péter-hegy és a Fekete-hegy csúcsai. 21,5 km-nél már Királyrét központjában vagyunk, ahol a híd előtt balra találunk egy büfét. Itt feltölthetjük készleteinket, mielőtt nekivágunk a hegynek.
Átkelve a hídon balra fordulunk, és folytatjuk utunkat a Vasfazék-völgyön keresztül a csúcs felé. Itt már az út is meredekebb, hiszen 3,6 km alatt 173 métert emelkedik. 25,1 km-nél sajnos megszűnik az aszfalt és egy éles kanyar után már csak egy murvás burkolatú erdei úton tekerhetünk felfelé, mely 7,8 km alatt körülbelül 450 métert emelkedik. Ennek a minősége majdnem végig kiváló, néhol azonban nehézkes volt a feljutás. Összességében nem volt problémám, pedig én egy 37-622-es gumival szerelt trekkingel voltam fent, amiről elmondhatjuk, hogy nem ide való. Egy jó mountain bike azonban itt érzi jól magát.
Az út nem vészes. 
Egy visszafordító kanyar után tekerve megpillanthatjuk a kőbányát, melynek hatalmas sziklái lélegzetelállító látványt nyújtanak nekünk.
Kényelmesen tekerünk tovább a szerpentinen felfelé. Néhol hatalmas kőfalak és mély hasadékok szegélyezik utunkat. Sajnos panoráma sehol sem látható a környék településeire, azonban kárpótolni fog minket a kilátás a csúcsról. 30,2 km-nél elérjük a Magas Tax turistaházat, innen már igazán nincs messze a cél, hiszen már 700 méter körül járunk a tengerszint felett.
Magas Tax Turistaház 
A taxi rét után már az emelkedés is fokozódni kezd, hiszen közel vagyunk a csúcshoz. Alig 3 kilométer a hátralévő táv. Felfelé menet egyre több turistaösvény keresztezi a mi utunkat, vagy éppen azon halad.
A kék jelzésen
Végül elérjük a Nagy Hideg-hegy turistaházát, ahol egy étterem is helyet kapott. Itt megebédelhetünk, vagy éppen csak leülhetünk, és csodálhatjuk a remek panorámát a Dunakanyarra és a Naszály-hegyre.
A kihagyhatatlan fotó
Csodálatos panoráma
Visszafelé indulva tudtam, nem lesz egyszerű a lejutás a vékony gumikkal. Sajnos két helyen is majdnem leszálltam a bicikliről egyéni stílusban, de hála a szerencsémnek, ez nem következett be. Pedig nem jöttem gyorsan, mégis majdnem megviccelt az út.
Mikor végre leértem, megkönnyebbülve gurultam a Vasfazék-völgyön keresztül 55km/h-ás sebességgel, mikor is előttem kb 100 méterrel egy szarvas szaladt át az úton. Ekkor úgy döntöttem, hogy a 20km/h-ás sebesség és a nézelődés jobb ötlet. Erre mindenki figyeljen, mert nagyon könnyen baj lehet.
Percek alatt már lent is voltam Kismaroson, ahol sajnos el is kezdett szitálni az eső. Vácnak vettem az irányt és gyorsan vissza is értem a kerékpárúton.
A túra remek volt. Kellemesen kifáradtam. Fent voltak bringások, akik tovább mentek a Csóványosra, vagy éppen Kisinóc felé a terepet választották lefelé. Sajnos az egy másik dimenzió. Az én bringám nem erre való, és ezzel tisztában is vagyok. Mindentől függetlenül jó volt újra bringával itt járni és minden percét élveztem.

Túra táv: 67km

Linkek:
Nagy Hideg-hegy turistaház - Árak és étlap
Wikipédia - Nagy Hideg-hegy

3 megjegyzés:

  1. Szia Szabi, ide én is elmegyek most már az tuti.

    Üdv.

    Imi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Én már a múltkor is hívtalak. :) De bármikor mehetünk. Nem fogod megbánni.

      Törlés
  2. Szia!

    Kedvet kaptunk a túrabeszámolód alapján, hogy mi is megcsináljuk ezt az utat. Babával mentünk, így is vállalható volt. Persze nem bírtunk végig tekerni (nem vagyunk elég edzettek), megszakítgattuk gyaloglással (főleg a murvás úton). De a végkifejlet maga volt a tökély: gyönyörű kilátás, tök jó kis vendéglő a csúcson. A kismarosig gurulás is szuper volt a végén, Vácra meg már lazán hazajutottunk.
    Szóval köszi a nagyszerű leírást, ezek után biztosan kipróbáljuk a többi túratippedet is!

    VálaszTörlés